Hallgatóink mondták
Tikvicki Dóra – BTK, elméleti nyelvészet
Nagyon vonzott Szegednek az a kettőssége, hogy nyugodt és családias a város, viszont nagyon pörgős az itteni egyetemi élet. Ezért kezdtem a Szegedi Tudományegyetemen az alapszakomat, illetve a mesterképzést is azért itt végzem el, mert az oktatás nagyon magasszintű és kiemelkedő színvonalú. A tanárok támogatóak, odafigyelnek a diákokra, tanulmányaikra. Az egyetemen kívül és belül is nagyon jók a lehetőségek, akár már hallgatóként fel lehet fedezni a munka világát.Olasz Balázs - ZMK, előadóművész – klasszikus orgona
Mindig is tudtam, hogy zenész akarok lenni, már ötévesen a rádiót hallgatva operákat énekeltem. Később jött a zongora szeretete. Általános iskolában azt mondtam, hogy zongoraművész leszek, ez annyiban módosult, hogy orgona lett belőle. Békéscsabára jártam zenei konzervatóriumba, és a nyári kurzusok során volt szerencsém Szegeden is zenélni, ekkor szerettem bele a városba. Hogy miért pont Szegedet választottam a zenei pályám szempontjából? Mert ezen az egyetemen nagyon magas színvonalúan tanítanak, és közel van a lakóhelyemhez. Plusz megtalálható a városban az a pezsgés (koncertek sorozata), amire egy zenésznek szüksége van.
További hallgatói vélemények >>>
Felvételi hírek
Események
Rendezvénynaptár
-
július 10.Egész naposA jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.